Zerex – adagolása, ajánlások és az Önök tapasztalatai

Már a több ezer éves, Kamaszutrából származó szövegek is azt mondják, hogy a szerelem művészetének ismeretével a férfi megold minden vitát. A szexet jelenleg az ember egyik alapvető élettani szükségletének tekintik, az éhséggel, szomjúsággal, légzéssel és az alvással együtt, amelyek kielégítése nélkül nem képes más igényeit kielégíteni, mint például a biztonság, a szociális szükségletek, a tisztelet vagy az önmegvalósítás iránti igényt.

A kiegyensúlyozott és harmonikus partnerkapcsolatban a szex nagyon fontos, amint számos felmérés is bizonyít. Éppen ezért olyan érzékeny téma a kudarc ezen a területen. Előfordul, hogy kudarcot vall? Erekciója már nem olyan, mint régen, vagy nem elégedett a szexuális együttlét hosszával? Még mindig nem kell feladni a harcot, vagy megbékélni a helyzettel. Pontosan ezekre a problémákra fejlesztették ki a Zerex-et, amelynek hatása 60 percen belül jelentkezik.

Mi az a Zerex?

A Zerex erekciót elősegítő készítmény, amely vény nélkül kapható. Hagyományos gyógynövény kivonatok és fontos aminosavak kombinációját tartalmazza, tehát egy természetes alapú termék, vitaminokkal (E-vitamin, β-karotin), ásványi anyagokkal (magnézium, kalcium, cink) és más fontos anyagokkal kiegészítve. Azért fejlesztették ki, hogy biztosítsa az erős és minőségi erekciót a szeretkezés tökéletes élvezetéhez.

A készítmény összetétele

Mint korábban már említettük, ez egy természetes alapú, potenciát támogató étrend kiegészítő, amely összekapcsolja a hagyományos gyógynövényeket a fontos aminosavakkal, mint például az L-arginin, amely a kortárs orvoslásban egyre fontosabbá válik, nemcsak a merevedési zavarok vagy a férfiak termékenységi problémáinak kezelésében, de a szervezet  ér- és keringési rendszerénekének problémáinál is, mint például a magas vérnyomás, az érelmeszesedés, vagy akár a cukorbetegség kezelésében, amely ehhez a problémához, különösen, ha nem megfelelően kompenzálják, jelentős mértékben hozzájárul.

Mivel a legtöbb merevedési zavarral járó problémát éppen az elégtelen vérellátás okoz, amely mögött érrendszeri vagy keringési probléma áll, az  L-arginin, amely megtalálható a Zerex-ben, segít az erek kitágulásában, a péniszben, ami biztosítja a megfelelő véráramlást, és az ezt követő erős és hosszú erekciót. Ezenkívül elősegíti a sperma termelést.

Egy másik fontos aminosav az L-lizin, ami jelentősen elősegíti a vérkeringést a péniszben, a szexuális ingerek hatását és magát a regenerációt a szexuális aktus után az ismételt és minőségi szexuális élvezetek érdekében.

A Zerex L-citrullin-t is tartalmaz, amely a celluláris L-arginin alternatív forrása, ami vizuálisan növeli a férfi büszkeséget, javítja az állóképességet és a férfiakban a kiváló minőségű és tartós szeretkezés érzetét kelti.

A Tribullus terrestris a tesztoszteron természetes stimulálója, amelynek fontossága megkérdőjelezhetetlen a férfi test számára. Azon kívül, hogy felelős a szőrzet és az izmok növekedéséért, befolyásolja a nemi vágyat és teljesítményt, és megfelelő szintje a szervezetben csökkenti a merevedési zavarok és a korai magömlés kockázatát.

Ezenkívül ne feledkezzünk meg a MACA növény gyökereiről sem, amelyek pozitívan befolyásolják a libidót és a sperma mennyiségét és minőségét. A meddőség vagy prosztata problémák kezelésére is használható.

A Zerex hatásai

A Zerex olyan termék, amelynek célja a szexuális élet minőségének javítása, a merevedési zavarok kezelése, az erős és minőségi erekció, a szexuális étvágy fokozása és az idő előtti ejakuláció megelőzése. Az erős merevedés a használat után 30-60 perccel kezdődik, természetesen ez egyéntől függ, az anyagcsere mindenkinél kicsit másképpen működik.

A hatás maximális időtartama 36 óra. Nem irritálja a gyomrot, nem okoz fejfájást, és a hozzáadott ásványi anyagok támogatják a test védekező képességét is.

  • segít az egészséges önbizalom megszerzésében
  • pozitívan befolyásolja a szexuális életet
  • fenntartja a mentális jólétet
  • az ügyfelek által hitelesített, magas koncentrációjú összetevők hatása

Mellékhatásai

Eddig semmiféle komoly mellékhatást nem állapítottak meg, kivételesen meghosszabbíthatja az erekciót. Abban az esetben, ha ez 4 óránál hosszabb ideig tart, kérjen orvosi segítséget. Kivételes esetekben látászavarokat és szédülést okozhat, ami befolyásolhatja a motorikus készségeket és a gépkocsivezetést vagy a gépek kezelését, ezért ajánlatos figyelemmel kísérni a szervezetre gyakorolt hatását. Alapvetően, hosszú távon a Zerex nem befolyásolja negatívan a szervezet működését, és nem sérti meg a mikro flórát. Természetesen, bármilyen probléma esetén forduljon kezelőorvosához.

Adagolása és használata

A termék 18 évesnél idősebb férfiak számára készült!

Az ajánlott adag 1-2 tabletta körülbelül egy órával a tervezett nemi közösülés előtt. A 2 tablettát tartalmazó adag nem ajánlott!

A Zerex UltraGold-ból minden nap 2 kapszula (reggel és este) használata ajánlott, amelynek hatása huzamosabb idejű, körülbelül 4-5 hónap, használat után figyelhető meg, mivel olyan készítményről van szó, amely hosszú távon segíti a szexuális kondíciót.

Ami az alkoholfogyasztást és a Zerex használatát illeti, figyelembe kell venni, hogy az alkohol hatása növeli a reakcióidőt és a termékben található összetevők hatásainak létrejöttét, tehát ellentétes hatást fejt ki és hozzájárul a merevedési zavarok kialakulásához. Ezért mindig csak mértékkel, ha este l ilyen típusú szórakozást tervez.

Cukorbetegek számára is alkalmas.

Nem ajánlott kombinálni más, merevedési zavarokat kezelő termékekkel.

Ki ne használja a Zerex-et?

  • szív vagy máj betegségekben és rendellenességben szenvedő személyek
  • nitrátot tartalmazó gyógyszerek vagy a nitrogén-monoxid felszabadítására alkalmas szerek használói- ezeket a gyógyszereket a Zerex-szel nem lehet kombinálni
  • olyan személyek, akik allergiásak valamelyikre a termék összetevői közül
  • az alacsony vérnyomásban, vérzéses rendellenességekben, vagy fekélybetegségben szenvedők
  • olyan személyek, akik szívinfarktuson, stroke-on vagy más agyi érkatasztrófán estek át
  • veleszületett retinális rendellenességben szenvedők

Ára és elérhető csomagolás

A Zerex Classic egy tanúsítvánnyal rendelkező, gyors hatást kifejtő termék az erekció támogatására, amely már az alkalmazást követő 60 percen belül fejti ki hatását az egészséges és aktív szexuális élet érdekében. Támogatja a szexuális étvágyat és a jó közérzetet. A terméket kapszulák formájában árusítják, 8 990 Ft/csomagonként. A csomag 12 kapszulát tartalmaz, vagy kapható egyszeri használatra alkalmas, 2 kapszulát tartalmazó csomagot is, a testre gyakorolt hatás kipróbálására.

A Zerex Extralong célja, hogy meghosszabbítsa a szexuális aktust, és támogassa a teljes állóképességet azoknál a férfiaknál. Akik gyorsabban érik el a csúcspontot. Ez a készítmény támogatja a nemi étvágyat és gyors an kifejti hatását. Szintén kapható 12 db kapszulából álló csomagolásban, 10 499 Ft /csomag, de 2 kapszulát tartalmazó csomagolásban is.

A Zerex Ultragold különösen alkalmas 40 év feletti férfiak és az idősek számára. Minden napi és hosszú távú használatra készült, legkevesebb 3 hónapra, ezáltal hosszú távon fokozza a szexuális kondíciót, a merevedés minőségét, a tesztoszteronszintet, és a hozzáadott vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulnak a szervezet fokozott védelméhez. A csomag 120 kapszulát tartalmaz csomagonként, 20 099 Ft.

A Zerex Megabalik egy kedvezményes csomagolás, amely tartalmazza mind a 3 fajta alapkészítményt, nevezetesen a Zerex Klasik-ot, az Extralong-ot és az Ultragold-ot, aminek köszönhetően akár az ár 10% -a is megtakarítható. 35 990 Ft-tól megvásárolható a 144 kapszulát tartalmazó csomag.

Hol kapható a Zerex?

A Zerex bármely csomagolását megvásárolhatja az otthon kényelméből, néhány kattintás segítségével a www.zerex.hu hivatalos weboldalán található e-bolton keresztül, ahol nagy hangsúlyt fektetnek az adatok bizalmas kezelésére, és a csomagküldő szolgálat a csomagot közvetlenül a címére kézbesíti. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megkapja ezt a tanúsítvánnyal rendelkező táplálék kiegészítőt. Természetesen lehetséges megvásárolni ezeket a termékeket a gyógyszertárakban is, de nem garantált, hogy pontosan ez a márkája lesz, és számos gyógyszertár körbejárni biztosan időigényesebb és kevésbé diszkrét, mint néhány kattintás az interneten.

 

Zerex – adagolása, ajánlások és az Önök tapasztalatai
5 (100%) 1 vote

You May Also Like

About the Author: Somogyi Erika



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..